Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új FÓRUM

Sajnos az előző FÓRUM-ot elárasztotta valami spam-áradat, úgyhogy töröltem és újat hoztam létre.
Remélem, működni fog! :O)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Spaní laz

(kovacsp, 2019.01.12 18:52)

https://drive.google.com/file/d/1uW4UtR1aKi2PNrvWjdsPAPv5AacM4_mV/view?usp=sharing
Zoli végül meggyőzött arról, hogy ha itt a városban ilyen szépen olvad, akkor valószínűleg Csesztve felé is, menjünk inkább Szloviba valamerre. Erre a Spaní laz tűnt a legalkalmasabbnak, neki is eredtünk, de még Csáb után a nagy emelkedő környékén is olvadozott.
Felérve a tetőre Kladivíkovo/Zichypuszta/Ziciho pustatina után az erdőszélen álltunk meg, ahonnan annak idején Baluval az első Spaní laz-i síelésünket is indítottuk.
Kicsivel három után indultunk egy behavazott kocsinyomon észak felé, amin egy lábnyom is haladt. Rögtön az első réten meg is találtuk a gazdáját, jobbra a lesen egy vadász ücsörgött (v1). A következő, nagyobb réten balra pedig még egy (v2), na hát szegényeknek jó napjuk lehetett velünk. Viszont a második rét után az erdőben mocorgást láttunk, és először egy dámbika ment át az úton, utána meg még tizenegy, és vagy nyolc tehén is volt elvegyülve közöttük. Már megérte eljönni :-)
Hamarosan kiértünk a nagy hosszú Spaní laz-i mező szélére, és DK-re fordultunk a tornyok irányába.
A hó 10-15 cm volt, és meglepően tapadt, kb. a síelés végére jöttünk rá, hogy ennek a tetején egy pár cm-es friss réteg volt, és az tapadt. Vágtatni nem lehetett, de komolyabb gondot nem okozott, bár néha le kellett húzni a léc talpát a másik lécen.
A közepesen mély hóban araszoltunk tovább, míg végre a kemping (k) közelében kocsinyomra futottunk, amin már elég jól lehetett haladni a kövesútig. Azon még továbbmentünk a tornyok felé egy darabig, bár a kövek néha felkiabáltak a léc alól. A nagy torony, ill. a turistaházhoz vezető út előtt egy új sorompót emeltek, magánterület/ez tilos/az tilos táblával (de gyalogosan az utakon azért szabad), mi itt vissza is fordultunk, és a saját nyomainkon haladtunk az akolig (a), ahol a korábban látott vadászokra való tekintettel balra bevágtunk az erdőbe, és így egész hamar visszaértünk a kocsihoz, még sötétedés előtt.
A hó tapadt, de nem rettentően, a tájjal együtt kifejezetten élvezetes síelés volt. Kb. 7700 m és kb. 80'.

pénteki Lipinye

(kovacsp, 2019.01.12 08:44)

https://drive.google.com/open?id=1YyOr-0qm4BUD_zCqviEerU2cXE5Wxn4K

Péntek du.l Lacival n4 körül indultunk a csesztvei nyeregből fel a torony felé, egészen jó kocsinyomokon.
A tornyoktól a gerincen mentünk tovább Csesztve felé (itt egy szakaszon érdemes figyelni az egykori villanypásztor keresztben is tekergő drótjaira, de megállás nélkül keresztezhető), majd a faluból feljövő köves úton túl tovább a gerinc közelében Bakó felé.
Még jóval a távvezeték előtt lekanyarodtunk jobbra (DK) a Miklós-völgy felé, egy vadász nagy örömére, akinek a kocsiját már láttuk messziről, később egy lesen őt magát is, biztos nagyon szomorú volt miattunk.
Már messziről látszott a szemközti erdő és irtás között egy út, ami tempósan emelkedve felvitt a szomszéd gerincen a távvezetékhez (ezen még sosem jártam korábban).
Alkonyathoz közeledve a mezőkön már komoly élet folyt, 2-3-4-6 őzek legelésztek többfelé, és a narancsbíbor égbolt is nagyon pazar volt háttérnek.
Itt már visszafelé (Ny) haladtunk a mezők szélén a Nagy-Baglyas felé, majd az erdőbe betérve az út szélén új típusú szórásnyomot találtunk. Kb. olyan szerkezet lehet, mint a sószóró, de csak az út egyik oldalára szór, és nem sót, hanem kukoricát, aztán ezt a vadak lelkesen összekapirgálják. Ez a szórás majdnem egy km-ig volt az út mellett, de jól lehetett síelni mellette.
A nagy beetetőhely előtt még láttam egy jó nagy vaddisznót, aztán lassan kiértünk a Lipinye előtti/alatti szántókra, mezőkre.
A végén a toronyhoz való felkapaszkodásnál már elhagytuk a kocsinyomot, mert abban (is) nagyon csúszott már visszafelé a léc, és ezt az utolsó 3-400 m-t kb. 11 perc alatt gyűrtük le.
A toronytól lefelé megpróbáltunk lámpa nélkül lejutni, de aztán nagyon gyorsan felvettük, mert az erdőben addigra már igen keveset lehetett látni.
Majdnem 10 km volt ez a kanyar, kb 1ó45 perc alatt, de ebben elég sok nézelődés is volt.
A kocsinyomok kellemesen szélesek voltak és jól csúsztak (túlnyomórészt ezeken haladtunk), az enyhe és közepes lejtőkön pedig a szűz hóban is nagyon jól lehetett haladni.
Ma valószínűleg újra megpróbáljuk arrafelé, Zolival, délután.

1. bejegyzés

(Balu, 2019.01.09 23:27)

Most már van hó dögivel!
Ki, mikor, hová megy?

Re: 1. bejegyzés

(kovacsp, 2019.01.10 22:17)

Balu!
Örök hálánk az újabb fórumunkért!
És reméljük, hogy az oroszrulett-fan-trollok ezt megkímélik majd maguktól.

Az idei havakról:
Kedd este az első havon most is fektetett nyomon indulhattam a ház elől, majdnem biztos, hogy most is (mint karácsony előtt) Reitinger Gabi jóvoltából, és (nekem) egészen a BSE pályáig tartott. Ahol ő kb. egyenesen ment tovább (talán a futófolyosó felé), én meg visszakanyarodtam a főútra, majd le a gátra, később a gát tövébe. A nagyhídnál fordultam vissza.
Szerdán ugyanez, csak még több hóval, valamint Zolikával és Lacival kiegészülve. Néhol még motorosszán-nyomon is haladtunk, na őket kellene befűzni nyomfektetésre!
Ma csütörtök este meg Lacival, majdnem ugyanezt, de ő délelőtt is kiment egy kis körre a gázcseretelep mögötti holtág ill. az ExOpelszalon mögötti befolyó körüli körre, és a visszaúton annak egy darabját is teszteltük.

Holnap (péntek) délutánra is terveznénk valamit, esetleg már 3-tól, esetleg a csesztvei nyeregből, ha megfelelő valakinek.
Szombaton délelőtt (9-f10-es indulással szintén, és vasárnap délután valamikor is.
Ha valaki csatlakozna, jelentkezzen!